A fiatalok legmenőbb szórakozási lehetőségét, egy igazán felejthetetlen osztálykirándulási élményt kínálunk a virtuális valóság (VR) segítségével általános- és középiskolások számára már 6 éves kortól.
Már több tucatnyi osztályt láttunk vendégül szerte az országból. A 10 főstől egészen a 44 fős osztályig megfordultak nálunk általános- és középiskolákból egyaránt. Így nagy tapasztalatunk van abban, hogy mire van szüksége a diákoknak és a tanároknak egy-egy ilyen kirándulás alkalmával.
Mintegy 2000 négyzetméteren, 3 szinten várjuk a csoportokat egész évben a Nyugati pályaudvarnál. A volt Szikra mozi épületében számtalan VR-játék és -élmény található, melyek egyrészt a világ számos pontjáról kerültek a fővárosba, másrészt saját fejlesztésűek.
Számunkra a higiéniai előírások elsődlegesek, így mindegyik eszközünket antibakteriális törlőkendővel tisztítjuk meg a vendégeink után, valamint több ponton helyeztünk el látogatóink számára is kézfertőtlenítőket, melynek kötelező használatára érkezéskor megkérjük őket.


Jegyár:
3.500 Ft/fő
(minimum 10 fő esetén, kizárólag hétköznap elérhető a csomag)
1-10 fő között 1 fő kísérőnek a belépés díjtalan, 11-20 fő között 2 kísérőnek, és így tovább. A nem díjmentes kísérőknek 1.800 Ft a fizetendő.
Időtartam:
A játékok párhuzamosan zajlanak, a gyerekeket általában 4 fős csoportokra osztjuk, és így mennek állomásról állomásra, ahol a játékmestereink indítják számukra a játékokat. A VR-játékokkal egy fő egyszer tud játszani. Az osztálykirándulások során szerzett tapasztalataink alapján 20 fő végez kb. 1 óra alatt, ez alapján érdemes kalkulálni (a várható létszám alapján gyermekenként kb. 3 perccel növelve vagy csökkentve az 1 órás időtartamot).
Az alapcsomag tartalmazza az összes alábbi játékot/élményt:
A felsoroltakkal minden gyermek tud egyszer játszani.

Captain Cook vagy Zombyte 2.0
Captain Cook – Váljatok egy hihetetlen kinézetű kalózcsapat tagjaivá, és lássátok el a legénységet finomabbnál finomabb ételekkel! Igazi csapatmunkára van szükség (a játékmestereink nem véletlenül tartják a rekordot benne…), ha minden rendelést teljesíteni akartok, hiszen nem minden alapanyag áll mindannyiótok rendelkezésére. Főzésre fel!
Zombyte 2.0 – Inkább 14 éves kor felett ajánljuk. A közönségkedvenc játék új része már elérhető a VR Vidámparkban! Ha túléltétek az előző részt, akkor vessétek bele magatokat egy még pörgősebb és még rémisztőbb harcba! Verekedjétek át magatokat együtt egy metróalagúton és küzdjetek meg a vadonatúj főellenséggel!
Mindkettővel 2-4 fős csapatokban játszhatnak.
Beat Saber vagy Fruit Ninja
A Fruit Ninja nem véletlenül az egyik legaddiktívebb telefonos játék, amit most még intenzívebb módon, VR-ban is ki tudnak próbálni, és akár össze is mérhetik a játékosok a pontszámaikat. Ugyanígy a Beat Saber reflexeket és ritmusérzéket próbára tevő játékában is kiderülhet, hogy ki az osztály legügyesebb tagja.
Egyszemélyes játékok (egyszerre 3 fő tud játszani).
Hullámvasút
Ha hiányzik a budapesti vidámpark, ha elkapott a nosztalgia vagy sosem ültek a gyerekek még hullámvasúton, akkor itt most együtt átélhetik a hullámvasutazás élményét a lehető legbiztonságosabb módon.
Egyszerre akár 6-an is felülhetnek rá.
Hidraulikus autószimulátor
Ez kilóg a többi élmény közül, ugyanis nem VR, de annyira jó, hogy mégis betettük az élményeink közé. Nem véletlenül használják profi autóversenyzők is. Egyszer mindenkinek próbára kell tennie vezetési képességeit egy hidraulikus autószimulátorban…
Egyszemélyes játék (egyszerre 2 fő tud játszani).
Katapult
Egy klasszikus vidámparki élményt élhettek át most VR-ban. Milyen érzés az, amikor egy székbe vagytok szegezve, majd fellőnek az égbe? Most megtudhatjátok, ha van bennetek kellő bátorság, és bírjátok az ilyen jellegű izgalmakat.
Egyszemélyes játék.
Opcionálisan választható, kedvezményes kiegészítő jegy:
Önállóan nem, az alapcsomag mellé viszont választható.

Dino Safari prémium élmény
Egy felejthetetlen utazás a dinoszauruszok korába, ahol farkasszemet lehet nézni akár egy T-Rex-szel is. A két saját fejlesztésű hyperreality élményünk egyike, amelyben hő, pára és további 4D-s hatások is érik a kalandorokat, akinek egy speciális hátitáskával ténylegesen sétálniuk kell egy épített pályán.
Ennél az egy élménynél a minimum magasság 140cm!
+5800 Ft helyett csak +3.500 Ft!
A kaland maximum 2-4 fős csoportokban élhető át, egymás után.
(Az alapcsomag idejét 4 főnként +20 perccel növeli meg.)
Biztosítjuk még az osztály számára:



Külön terem
Az osztály egy külön termet kap, ahova más látogatókat nem engedünk be, így egyfajta bázisként tud szolgálni a különböző élmények között és az egyes játékok után. Itt van lehetőség eligazításra és az élménybeszámolókra is, amellett, hogy a pulcsikat, kabátokat is ide le tudják tenni. A terem mellett ingyenes értékmegőrző szekrények is találhatóak.
Angol nyelv
Örömmel fogadunk nyelvi képzéses, kéttannyelvű vagy akár angol anyanyelvű csoportokat is, ugyanis több játékunk és élményünk (pl. Zombyte 2.0, Captain Cook, Dino Safari) angol nyelven (is) elérhető.
Igény esetén kizárólagos parkhasználat!
Nagyobb létszám (40+) esetén és/vagy nyitvatartási időn kívüli időpontfoglalás esetén egyedi elbírálás alapján tudjuk biztosítani a kizárólagos parkhasználatot, amelynek köszönhetően más vendégek nem lesznek abban az időpontban a parkban. Ez külön egyeztetést igényel, kérjük, jelezze igényét a kapcsolatfelvétel során!
Időpontfoglalás és érdeklődés:
Kérjük, hogy az időpontot legalább egy héttel előtte válasszák ki, ami visszaigazolás után véglegesedik. Kizárólag hétköznapokra lehet időpontot foglalni, igény esetén a nyitvatartástól függetlenül.
