Osztálykirándulás Budapest egyetlen vidámparkjába!

A fiatalok legmenőbb szórakozási lehetőségét, egy igazán felejthetetlen osztálykirándulási élményt kínálunk a virtuális valóság (VR) segítségével általános- és középiskolások számára már 6 éves kortól.
Már több tucatnyi osztályt láttunk vendégül szerte az országból. A 10 főstől egészen a 44 fős osztályig megfordultak nálunk általános- és középiskolákból egyaránt. Így nagy tapasztalatunk van abban, hogy mire van szüksége a diákoknak és a tanároknak egy-egy ilyen kirándulás alkalmával.
3 szinten várjuk a csoportokat egész évben a Nyugati pályaudvarnál. A volt Szikra mozi épületében számtalan VR-játék és -élmény található, melyek egyrészt a világ számos pontjáról kerültek a fővárosba, másrészt saját fejlesztésűek.
Számunkra a higiéniai előírások elsődlegesek, így mindegyik eszközünket antibakteriális törlőkendővel tisztítjuk meg a vendégeink után, valamint több ponton helyeztünk el látogatóink számára is kézfertőtlenítőket, melynek kötelező használatára érkezéskor megkérjük őket.
Image module
Image module

Jegyár:

3.500 Ft/fő
(minimum 10 fő esetén, kizárólag hétköznap elérhető a csomag)
1-10 fő között 1 fő kísérőnek a belépés díjtalan, 11-20 fő között 2 kísérőnek, és így tovább. A nem díjmentes kísérőknek 1.800 Ft a fizetendő.

Időtartam:

A játékok párhuzamosan zajlanak, a gyerekeket általában 4 fős csoportokra osztjuk, és így mennek állomásról állomásra, ahol a játékmestereink indítják számukra a játékokat. A VR-játékokkal egy fő egyszer tud játszani. Az osztálykirándulások során szerzett tapasztalataink alapján 20 fő végez kb. 70 perc alatt, ez alapján érdemes kalkulálni (a várható létszám alapján gyermekenként kb. 5 perccel növelve vagy csökkentve az időtartamot).

Az alapcsomag tartalmazza az összes alábbi játékot/élményt:

A felsoroltakkal minden gyermek tud egyszer játszani.
Image module
Captain Cook vagy Zombyte 2.0

 

Captain Cook – Váljatok egy hihetetlen kinézet? kalózcsapat tagjaivá, és lássátok el a legénységet finomabbnál finomabb ételekkel! Igazi csapatmunkára van szükség (a játékmestereink nem véletlenül tartják a rekordot benne…), ha minden rendelést teljesíteni akartok, hiszen nem minden alapanyag áll mindannyiótok rendelkezésére. F?zésre fel!

 

Zombyte 2.0 – Inkább 14 éves kor felett ajánljuk. A közönségkedvenc játék új része már elérhető a VR Vidámparkban! Ha túléltétek az előző részt, akkor vessétek bele magatokat egy még pörgősebb és még rémisztőbb harcba! Verekedjétek át magatokat együtt egy metróalagúton és küzdjetek meg a vadonatúj főellenséggel!

 

Mindkettővel 2-4 fős csapatokban játszhatnak.

Beat Saber vagy Fruit Ninja

 

A Fruit Ninja nem véletlenül az egyik legaddiktívebb telefonos játék, amit most még intenzívebb módon, VR-ban is ki tudnak próbálni, és akár össze is mérhetik a játékosok a pontszámaikat. Ugyanígy a Beat Saber reflexeket és ritmusérzéket próbára tevő játékában is kiderülhet, hogy ki az osztály legügyesebb tagja.

 

Egyszemélyes játékok (egyszerre 3 fő tud játszani).

Hullámvasút

 

Ha hiányzik a budapesti vidámpark, ha elkapott a nosztalgia vagy sosem ültek a gyerekek még hullámvasúton, akkor itt most együtt átélhetik a hullámvasutazás élményét a lehető legbiztonságosabb módon.

 

Egyszerre akár 6-an is felülhetnek rá.

Hidraulikus autószimulátor

 

Ez kilóg a többi élmény közül, ugyanis nem VR, de annyira jó, hogy mégis betettük az élményeink közé. Nem véletlenül használják profi autóversenyzők is. Egyszer mindenkinek próbára kell tennie vezetési képességeit egy hidraulikus autószimulátorban…

 

Egyszemélyes játék (egyszerre 2 fő tud játszani).

Katapult

 

Egy klasszikus vidámparki élményt élhettek át most VR-ban. Milyen érzés az, amikor egy székbe vagytok szegezve, majd fellőnek az égbe? Most megtudhatjátok, ha van bennetek kellő bátorság, és bírjátok az ilyen jellegű izgalmakat.

 

Egyszemélyes játék.

Opcionálisan választható, kedvezményes kiegészítő jegy:

Önállóan nem, az alapcsomag mellé viszont választható.
Image module
Dino Safari prémium élmény
Gondoltatok már arra, hogy milyen lehet élő dinoszauruszok között sétálni? Milyen lehet szemtől szembe találkozni egy T-Rex-szel? Ha igen, akkor a Dino Safari felejthetetlen élményt fog nyújtani.
Aktuális akciónkban csak +1.000 Ft/fő!
A kaland maximum 2-4 fős csoportokban élhető át, egymás után.
Kérjük megjegyzésbe beírni az űrlapon, ha beletegyük a csomagba +1.000 Ft/fő áron a Dino Safarit is!

VR hőlégballon a Parlamenti Látogatóközpontban

Külső helyszínen, önállóan is igénybe vehető.
Image module
Fedezzétek fel a Parlament épületét úgy, ahogy még soha nem láthattátok! Vár rátok egy különleges utazás a virtuális valóság (VR) segítségével, amely során megcsodálhatjátok Magyarország egyik legkülönlegesebb építészeti csodáját az építők 1894-es bokrétaünnepe alatt. A 4D-s hatásoknak köszönhetően érezhetitek majd a hőlégballon minden mozzanatát a századforduló aranykorának Budapestje felett. Egyszerre akár 6-an is részesei lehettek a téren és időn átívelő, pár perces kalandnak.
Aktuális akciónkban (min. 10 fő esetén) csak +1.000 Ft/fő!
A VR-élmény helyszíne a Parlamenti Látogatóközpont épülete, így tökéletesen összeköthető az Országház szervezett megtekintésével (ebben mi nem tudunk segíteni, csak a VR-élmény tartozik hozzánk). Az Országház látogatásával a MÁV ingyenesen igénybe vehető, így akár utána a VR hőlégballonnal vagy a VR Vidámparkkal összekötött osztálykirándulás során az útiköltség is megspórolható!
Kérjük megjegyzésbe beírni az űrlapon, ha beletegyük a csomagba +1.000 Ft/fő áron a VR hőlégballont is, illetve ennek az időpontját is (érdemes az Országház látogatása utánra tervezni, majd rá kb. egy órára a VR Vidámparkot)!

Biztosítjuk még az osztály számára:

Image module
Image module
Image module
Külön terem

 

Az osztály egy külön termet kap, ahova más látogatókat nem engedünk be, így egyfajta bázisként tud szolgálni a különböző élmények között és az egyes játékok után. Itt van lehetőség eligazításra és az élménybeszámolókra is, amellett, hogy a pulcsikat, kabátokat is ide le tudják tenni. A terem mellett ingyenes értékmegőrző szekrények is találhatóak.
Angol nyelv

 

Örömmel fogadunk nyelvi képzéses, kéttannyelvű vagy akár angol anyanyelvű csoportokat is, ugyanis több játékunk és élményünk (pl. Zombyte 2.0, Captain Cook, Dino Safari) angol nyelven (is) elérhető.
Igény esetén kizárólagos parkhasználat!

 

Nagyobb létszám (40+) esetén és/vagy nyitvatartási időn kívüli időpontfoglalás esetén egyedi elbírálás alapján tudjuk biztosítani a kizárólagos parkhasználatot, amelynek köszönhetően más vendégek nem lesznek abban az időpontban a parkban. Ez külön egyeztetést igényel, kérjük, jelezze igényét a kapcsolatfelvétel során!

Időpontfoglalás és érdeklődés:

Kérjük, hogy az időpontot legalább egy héttel előtte válasszák ki, ami visszaigazolás után véglegesedik. Kizárólag hétköznapokra lehet időpontot foglalni.
Május 8-ára, június 7-ére, 13-ára, 14-ére és 18-ára már minden szabad időpontunk elkelt!
Image module


Add meg, hogy mikor és hány fővel szeretnétek jönni! Ha nincs akkorra szabad időpont, az elérhetőségeiden felvesszük veled a kapcsolatot, hogy egyeztethessünk új időpontot!

A foglaláshoz szükségünk lesz egy névre, amivel érkezéskor beazonosíthatunk. Ha többen jöttök, akkor is elég egy név, és az sem baj, ha más név szerepel itt, mint aki végül fog (pl. szülő neve).


A foglalást minden esetben az alább megadott emailedre küldött levélben fogjuk megerősíteni 24 órán belül (ellenőrizd a spam mappát is!). Ha nem kapsz emailt, hívj minket. Mi csak akkor telefonálunk, ha bármilyen okból külön egyeztetnünk kell, de a foglalás megerősítése akkor is emailben fog megtörténni.